Soha nem a világot, vagy a körülményeidet látod, hanem a gondolataidat a világról vagy a körülményeidről. (Mooji)
2020 végére ez a mondat lett a mantrám, amit minden nehéz körülményben, vagy “csak” a reggeli jógázásom, az esti elalvásom előtt elmondok magamnak. Egy kis emlékeztető ez, hogy minden amit érzékelek azt én teremtem saját magamnak. Hogy rajtam múlik, hogy mit szeretnék látni, kihez hogy viszonyulok, hol húzom meg a határaimat. Hogy rajtam múlik, hogy fejlesztem-e magam, hogy lépkedek-e azon az úton, amit az intuícióim suttognak.
2020 nekem csodás év volt, ha az önismereti munkám oldaláról közelítek. Soha nem tettem még ennyi mindent magamért. Soha nem figyeltem ennyire befelé, soha nem voltam olyan bátor, mint idén. Soha nem voltam még ennyire jelen.
A legnagyobb változást pedig a tavaszi karantén és a kimerültségem hozta. Március van, amikor itt hagyunk mindent Budapesten és kiköltözünk a Dunakanyarba lévő icipici nyaralónkba. Harminc négyzetméteren hárman, egy kis faluban, közel a természethez egy nem téliesített házban, amit mégis sikerül kifűtenünk. Egy nyári konyhával, ahol tavasz elején kabátban, sálban, sapkában tudunk csak lenni a gyakran 5-10 fok körüli hidegben. Beöltözve főzünk magunknak, a két hétre előre bevásárolt ételekből. Abszolút komfortzónán kívüli dolog és voltak nehézségei, mégis melegséggel a szívemben gondolok vissza erre az időszakra. Elképesztő jó volt.
Nem találkozunk senkivel és bár főszerkesztői, újságírói munkám szerencsére megmaradt (Opera Cafe c. riportmagazin), home office-ban folytatódik. Nyugisabb minden. Eltelik egy hónap és ahogy kezd a legtöbb embernek elege lenni a bezártságból, úgy lazulnak az intézkedések is. Kezd újra beindulni az élet és rám szakadnak a főállásom melletti külsős projektek. Nyár elejére úgy érzem összeomlok, kiégtem. Nem tudok ugyanabba visszamenni, amiből kirángatott a karantén. Döntök. Mindent ami nem a főállásomhoz köthető munka visszamondok. Nem csinálom tovább ezt magammal a félelmeim miatt. Kiválasztom a prioritásokat. Három dologra szeretnék koncentrálni. Az első a családom és a kilsányom, a második saját magam, a harmadik pedig a főállásom.
Nyár végén jön el az a pont, amikor rövid szabadságom is van és tudok magamra is figyelni. Minden reggel jógázom és ahogy lélegzem és minden szabad percemben hallgatom a jógafilozófiai előadásokat azt érzem, hogy tisztulok. A testemben tárolt feszültségeket az ászanák és a légzés segítségével fújom ki, a filozófia pedig morális és lelki kapaszkodók. Elkezdem újra érezni magam, elkezdem érezni milyen amikor élek, úgy élek, hogy az egyensúly egy kis csíráját már elültettem. Egyre jobban vagyok lelkileg.
Szeptemberre amikor elindul megint az Opera és elindul az élet megerősödöm. Fantasztikus érzés csak egy munkával foglalkozni, még inkább belemélyedni a művészet ezen ágába, premiereken forgatni, megnézni az előadásokat. A művészet is megtölti csupa széppel a lelkem. Ősszel már nem szeretném annyira, hogy újra ne lehessen sehova menni, de nem ijedek meg a bezártságtól.
A jóga és a meditáció a napjaim részei, az intuícióim, amelyeket leginkább akkor hallok meg, ha tudok kapcsolódni saját magamhoz velem maradtak. Ha nem hallom őket az egy jelzés, akkor túl gyors minden, akkor túl sok van rajtam. Most nem ez történt. Bár voltak feladataim, de élvezettel csináltam és élvezettel lépkedtem tovább a jóga gyakorlás útján is, míg egy nap újra bekopogtatott az évek óta feljövő hang: nekem ebbe mélyebbre kell mennem.
Akkor és ott eldöntöttem, beiratkozom egy jógaoktató tanfolyamra.
Egy barátnőm azt mondta, jó, hogy ezt megtettem, mert nekem ez az utam. Sokat gondolkoztam az év utolsó napjaiban ezen a mondaton: hogy ez az utam, illetve, hogy az embernek csak egy útja van-e, miért ne lehetne több útunk is…. És arra jutottam, nem gondolom, hogy jelenleg “csak” ez az utam, inkább rátaláltam még egy olyan dologra az életemben, ami nélkül nem vagyok teljes. Szeretem az újságírói munkám és nagyon érdekel a jóga. Az biztos, hogy ez is az utam, hiszen szeretnék elvonulásokat, offline és online jóga és mindfulness workshopokat is csinálni idővel, de nem tudom mikor. Érezni fogom, amikor itt lesz az ideje.
Most leginkább az önismeret és a filozófia az ami érdekel. Nem rohanok gondolatban előre, megélem ami a mostban van. Sok mindent kell tanulnom még, de azt tudom, hogy ez egy fantasztikus életmód, filozófia, tudomány, módszer, ami kézenfog és vezet, hogy saját magam által találjak rá saját magamra, és arra az útra, amit úgy hívnak egyensúly.
